A 10 éves Szeretetotthon ünnepségén Gabnai Sándor esperes prédikációja
Ézs.46.10.b
Ezt mondom: Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik.
Mai napra rendelt igénk kontextusában, szövegkörnyezetének összefüggésében Ézsaiás
próféta azt üzeni, hogy a nép által tisztelt megannyi istenpótlék és az egy örök igaz Isten között az
a hatalmas különbség, hogy az ember a bálványait maga kénytelen cipelni és hordozni; míg Isten
viszont minket cipel és hordoz.
Isten hordozó Isten. Aki az embert gyerekkorától kés
ő
szép-koráig kegyelmesen hordja.
Ő
ugyanaz marad egész életünkben: az irgalmasan szeret
ő
Isten. Az ember-fabrikálta istenképek
nem segítenek, de az él
ő
Isten mindig. Milyen furcsa és nevetséges, hogy az ember mégis inkább
hisz amazoknak, mint a Teremt
ő
Istennek! Napóleonnak tulajdonítják a híres mondást, ami szerint
az emberek mindent elhisznek, csak ne legyen benne a Bibliában. Ma is így van ez: a szentírás
kijelentéseit kevesen fogadják el igazságul, de annál több ostobaságot és badarságot, amit mások
kitaláltak, azt meg szó nélkül el tudják fogadni. Bizony a szánalmas emberi butaságnak és beetet-
het
ő
hiszékenységnek nincs határa!
Mai igénk ebb
ő
l az állapotból akar minket kimozdítani: a mindent, csak pont az Isten szerete-
tét el nem fogadó mentalitást akarja jó irányba terelni. Az Istenre való nyitottságot is szeretné
szemléltetni. Azaz észrevenni, hogy míg saját dolgaink mennyire nem el
ő
reviv
ő
tényez
ő
k, addig
az
Ő
tervei célratör
ő
, segít
ő
és kimunkált tervek, amik valódi jöv
ő
képet adhatnak, és valódi segít-
séget jelentenek.
Ez az Otthon ugyan emberi terveken keresztül valósult meg és fejl
ő
dött 10 év óta. Emberi
tervek szerint épült, emberi birtokból, kárpótlási pénzb
ő
l és kapott pályázati támogatásból. Emberi
er
ő
források és emberi kudarcok küzdelme által teremt
ő
dött meg itt ezen a helyen. Emberi meg-
próbáltatások és nehézségek árnyékolták be megszületését, de emellett az emberi jószándék és
segít
ő
készség is kibontakozott a megvalósulásának folyamatában. Szóval, mondhatnánk – ez itt
egy emberi épület, emberi szándékkal, emberi célokkal, emberi er
ő
feszítésekkel és emberi odafi-
gyeléssel.
Viszont én azt hiszem, hogy ennél itt sokkal több van: túl az emberin. Hiszem, hogy ennek az
Otthonnak a 10 évvel ezel
ő
tti megszületése és az azt megel
ő
z
ő
, és az azóta eltelt nem könny
ű
id
ő
szak áldott korszaka volt mind az Otthon, mind soproni gyülekezetünk életének. Itt valami isteni
csoda született meg: embertársaink javára, id
ő
seink gondozására. Emberi szándékon messze
túlmutató isteni útmutatás szülte meg; emberi célok mellett isteni következmények vezéreltek
egykoron és ma is minket; emberi nehézségeken túl isteni er
ő
próbák adtak mérföldköveket; em-
beri örömök mellett isteni el
ő
remutatás boldogsága él e falak között. Hiszem, hogy ezért a házért
nem mi dolgoztunk és dolgozunk, hanem a Mindenható Isten hordozza, cipeli, építi, segíti ennek
az intézménynek az életét.
Hiszem, hogy azok a mondatok, amelyek egykor Ittzés püspök úr avató igehirdetésében
megszólaltak, él
ő
gondolatok ma is, és jellemzik e helyet. Immár nem vágyként, hogy milyen is
legyen ez az Otthon, hanem tényként, megállapításként: „Pásztori szeretettel imádkozom azért,
hogy akik hosszú, fárasztó életút vége felé találnak hajlékot e falak között, azok itt testüknek nyu-
godalmat, lelküknek békességet leljenek. Els
ő
sorban nem a ház küls
ő
rendjében – bár ezt sem
becsüljük le –, hanem abban a szeretetben, amely ott állt az életút elején, s ott áll majd az életút
legvégén is. S tudjuk, hogy a két pont között Istenünk irgalmas szeretetének szivárványhídján ve-
zette mindannyiunk életét. S
ő
, aki kézen fogott egykor, újra és újra megteszi a csodát. … Neki van
hatalma arra is, hogy a szeretet, az irgalom, az egymás iránti megbecsülés, a türelem, az egymás
terheit hordozni tudó felebaráti szeretet ajándékain keresztül is bizonyosságot adjon. És ez erre a
házra nézve is igaz lehet, mert meghallgatja szívünk imádságát: Maradj velünk, Urunk, mert esté-
be hajló éveiket élik itt testvéreink, s
ő
bennük szolgálnak téged a ház dolgozói! Maradj velünk,
hogy legyen ez a ház a békesség, a nyugalom, a reménység, a nagy útra készülés háza! Nem
reménytelenül, hanem mégis-örömmel, mert te – ígéreted szerint – betérsz, és velünk maradsz.
Most és minden napon a világ végezetéig. Így legyen ez a ház, Isten Lelkének m
ű
helye, a szolgá-
ló szeretet, a vigasztalás és a reménység háza!”
Ilyen tervekkel indultunk, egyszerre emberi, de egyszerre isteni tervekkel is. Emberi elképze-
léseinket, álmainkat az isteni tervrendszer részeként élhetjük meg. Emberi megvalósuláson túl
isten céltudatosság jeleit láthatjuk felfedezni. Mert az embert, id
ő
set és segít
ő
t egyaránt az Isten
hordozza. Nemcsak a terheinkhez ad er
ő
t, hanem magára veszi terheinket. A sasszárnyon hordo-
zó Isten képér
ő
l tartok épp most a kivonulás bibliai jelenetei során el
ő
adást a magyar bibliaóráink
keretében – épp tegnap is. Palesztinában él egy sasfajta, amely úgy tanítja kicsinyeit repülni, hogy
alattuk repül, és ha azok elfáradnak a magasságban, akkor alájuk szállva szárnyain pihenteti meg
ő
ket. Isten a népét mindig vezet
ő
, t
ű
zoszlopként és felh
ő
ként utat mutató, el
ő
l-hátul körbeölel
ő
,
tenyéren hordó és áldással felénk hajló Isten. Isten így lehet az otthonosságunk Istene.
Emlékszem, err
ő
l az otthonosság érzésér
ő
l beszélt a megnyitó során a most nagybeteg So-
mogyi Edit néni, akit
ő
l az ünnep el
ő
tt szobájában betegágyánál kértem engedélyt, hogy idézhes-
sem (remélem, most szobájában hallgatja a tévén keresztül saját egykori gondolatait); arról szólt,
hogy hogy válik egy ilyen épület otthonná. Szavai fülembe csengenek: „Sokfel
ő
l jöttünk, sok meg-
élt évtized van mögöttünk. Nagyon különböz
ő
ek ezek a megélt sorsok. Egy valamiben azonban
nem különbözünk: számunkra ez a ház - minden valószín
ű
séggel - utolsó földi hajlékunk lesz.
Ezért tehát nem mindegy, hogy otthonná tud-e válni azok számára, akik ide beköltöztek.” Remélni
tudom, hogy Isten megadja az ittenieknek az otthonosság érzését. Azoknak is, akik itt dolgoznak
és szolgálnak, azoknak is, akik itt laknak – utolsó földi hajlékukban is. Azoknak is, akik még itt lehe-
tünk, és ma megkaptuk a kegyelmet arra, hogy megérhessük ezt az ünnepi órát, és azoknak is,
akik már egy mennyei otthonból tekintenek most reánk. Mert mi úgy élünk itt, mint – ahogy azt pe-
dig már igazgató úr mondta avató beszámolójában: egy nagy család. Család, itteniekkel és
odaátiakkal.
Megvalósul tervem – mondja az Úr. Egykor Ézsaiás prófétán keresztül a Babiloni fogságból
való szabadulást hirdette Isten. Felkészítette a fogságban lév
ő
népet a hazatérésre, és elkészítet-
te
ő
ket arra, hogy újra a szent városban imádhatják majd Istenüket. Mi már tudjuk, hogy valóban
szabadítást szerzett az ÚR, és a 70 éves babiloni fogság letelt! De mivel nem egy múltidéz
ő
tör-
ténelemórán vagyunk, ezért én sem a biblikus múltat emlegetem, hanem a prófétával együtt em-
lékezésre hívom meg testvéreimet. Mai igénk el
ő
zményeiben kétszer is olvassuk e szót: emlékez-
zetek! El
ő
ször így: Emlékezzetek csak és piruljatok! Másodszor pedig így: emlékezzetek az
ő
srégi
dolgokra! Több ez mint történelmi lecke! Mint Kr. e. VI. sz-i vagy mint Kr. u. XXI. sz-i lecke! Ma
Isten el
ő
tt kellene így megállni, ha kell, pirulva szégyenkezni, mulasztásainkat és hibáinkat meg-
vallani, ha kell, kitör
ő
örömmel ünnepelni, hogy vagyunk, élünk, szolgálhatunk. E 10 év önvizsgá-
latra indítja a szívet.
Ha látjuk azt, hogy van miért b
ű
nvallást tartanunk, akkor azt is megláthatjuk, hogy Isten ke-
gyelmes!
Ő
képes minket megtartani, segíteni, megszabadítani. Lehet rajongani az ilyen-olyan -
izmusokért, de amikor az ember ott van a teljes kétségbeesésében, akkor semmiféle -izmus nem
ad vigaszt. De Istenre viszont lehet építeni az életünket,
Ő
képes a félelmeinket eloszlatni. Erre az
Istenre mindig, és mindenek ellenére is úgy tekinthetünk, mint aki megvalósítja köztünk a tervét.
Gondoljunk az ószövetségi Józsefre, a vándorló népet vezet
ő
Mózesre, a Sareptába mene-
kül
ő
Illésre, vagy Máriára is! De gondolhatunk a gyilkos indulatú Heródesre, és azokra is, akik az
els
ő
keresztyéneket üldözték, vagy azokra is – a történelemben nagyot ugorva – akik eleinket üldöz-
ték, és gondolhatunk azokra, akik az ötvenes években is be mertek lépni egy templomba, és vál-
lalták a nehezebb életkörülményeket hitük miatt. Szóval, mindezekben felfedezhetjük, hogy Isten
az emberért, s
ő
t az ember ellenére is véghezviszi a tervét. És ha Istent nem lehet eltántorítani a
szeretett
ő
l, ha
Ő
t nem lehet kizökkenteni a szabadításának megvalósításából, ha
Ő
minden esz-
közt felhasznál, hogy terve megvalósuljon, olykor még az általunk rossznak tartott dolgokat is, és
még a gonosz emberi indulatokat is fel tudja használni, nos, akkor nem tehetünk mást, mint, hogy
er
ő
s bizalommal hisszük, hogy Isten munkálkodik mindig, mindenekben.
Terve valósult meg a kis-Jézuskában, a Golgotán, az üres sír csodás reggelén. És most
sincs terv nélkül, mert nekünk éppen úgy szükségünk van Rá, mint az évezredekkel el
ő
bb élt em-
bertársainknak. Ha pedig terve mindenképpen megvalósul, akkor úgy kell nekünk is békességgel
és örömmel várni tervének teljesedését, akár örömökön, akár terheken keresztül munkálkodik az
életünkben az Isten.
Juhász Gyula versének soraival zárom a prédikációt:
’Nem lázadok már és nem álmodom
És nem sírok a földi romokon.
Meghaltam sokszor és nem élek én.
De mindeneknek bánata enyém.
Jöv
ő
minden reményét ringatom,
Mint a vihart és fészket a falomb.
Így állok örök békességbe már
S az Istent várom, aki földre száll.”
Ámen.