1%
Diakóniai szolgálat alapelvei

Alapelvek

Ellátottjogi képviselő

elérhetősége

Bejelentkezés


Elfelejtett jelszó?
 

Általános tájékoztató

Általános tájékoztató az otthonról

 

2004-ben újabb intézménnyel gazdagodott a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Soproni Evangélikus Egyházközség diakóniai szolgálata. Az Intézmény Evangélikus Nyugdíjasház néven kezdte, s 2012. január 1.-től Fabricius Endre Evangélikus Szeretetotthon néven folytatja szolgálatát (így is emlékezve arra, aki a múltban is sokféle módon jótékonykodott, s akinek egykori vagyona is alapot adott Otthonunk létrejöttének).

A Soproni Evangélikus Egyházközség 2001-ben határozta el Szeretetotthon építését azzal a céllal, hogy támogassa és segítse az idős, rászorult embereket akkor, amikor egyre több segítségre van szükségük, s legyen az Otthon támaszuk életük egészen végső szakaszában is, mind testi, mind lelki gondozást és támaszt nyújtva, felkészítve őket a végső, nagy útra.

 A megvalósítást az egykori Fabricius házért kapott kárpótlás, valamint a Széchenyi tervpályázaton elnyert összeg tette lehetővé. A felvétel során előnyt élveznek a soproni gyülekezet tagjai.

 Az építkezés I. szakasza 2002-ben kezdődött a belvároshoz közeli Eötvös Evangélikus Gimnázium telkén, s a 2004. február 4.-n jogerőssé vált végleges működési engedély birtokában kezdte meg tényleges működését.

Istennek hála, hogy 2005 őszén folytathattuk az építkezést a III. emelet beépítésével. A munkálatokkal 2006 tavaszán lettünk készen, s 2006. május 31-vel az új részt is magába foglaló jogerős engedély birtokába kerültünk.

Az Otthonban, a 47 egy- ill. kétszemélyes apartmanban 50 idős ember elhelyezését, ápolását tudjuk biztosítani. (A kétszemélyes szobákban házaspárok, testvérpárok illetve azonos nemű személyek élhetnek.) Minden lakrész rendelkezik fürdőszobával, a lakószobák nagysága kb. 12-17 m2. Szobáink nővérhívóval felszereltek. Minden szobában van telefon, térítés ellenében lehetőség van kifelé menő hívások kezdeményezésére is. TV használatra külső szerződés alapján, önköltségen van lehetőség.

A mindenki által kezelhető liftek teszik lehetővé az egész épületben az akadálymentes közlekedést. A csendes, parkosított udvarban, a virágok között kellemes a pihenés.

 
A havi térítési díjért teljes ellátást nyújtunk lakóink számára. A földszinten kialakított ebédlőben a napi ötszöri étkezést. Intézményünk tálaló konyhával rendelkezik, így az étkeztetést külső szolgáltató nyújtja. Szükség esetén speciális diétát is biztosítunk.

Orvosunk hetente tart vizitet, illetve szükség szerint. Az Otthon gyógyszer-alaplistáján szereplő orvosságokat lakóink térítésmentesen kapják, az ezen nem szereplő gyógyszerek önköltségesek. Gyógytornászunk hetente többször tart egyéni- és közös tornát. Szociális munkatársak szervezik a rendszeres egyéni ill. csoportos programokat (pl: irodalmi foglalkozás, zenehallgatás, filmvetítés, kézműves foglalkozás, énektanulás, színházlátogatás,  stb.). Az egyes szinteken található társalgó ill. beszélgetősarok lehetőséget ad közös játékra, beszélgetésre, látogatók fogadására. 

Minden héten vasárnap 3 órakor, valamint ünnepeken evangélikus istentisztelet van a III. emeleti kápolnában, havonta egyszer úrvacsoraosztással. De egyéni vallásgyakorlásra is biztosítunk lehetőséget (pl.: minden szombaton 3 órakor katolikus mise).

 

 

 Mivel a Széchenyi-terv bérlakás programja keretében elnyert pénzből épült meg otthonunk, ezért a beköltözők sem önkormányzati lakásra vonatkozó határozatlan idejű bérleti jogviszonnyal, sem lakásra vonatkozó tulajdonjoggal nem rendelkezhetnek, erről a beköltözéskor nyilatkozni szükséges.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek