2014. február 4 - igehirdetés (Gabnai Sándor esperes)

2014.02.02 - Prédikáció.pdf — PDF document, 30Kb

Fájl tartalma ( Teljes képernyő )

A 10 éves Szeretetotthon ünnepségén Gabnai Sándor esperes prédikációja

Ézs.46.10.b

Ezt mondom: Megvalósul tervem, mindent megteszek, ami nekem tetszik.

Mai napra rendelt igénk kontextusában, szövegkörnyezetének összefüggésében Ézsaiás

próféta azt üzeni, hogy a nép által tisztelt megannyi istenpótlék és az egy örök igaz Isten között az
a hatalmas különbség, hogy az ember a bálványait maga kénytelen cipelni és hordozni; míg Isten
viszont minket cipel és hordoz.

Isten hordozó Isten. Aki az embert gyerekkorától kés

szép-koráig kegyelmesen hordja.

ugyanaz marad egész életünkben: az irgalmasan szeret

Isten. Az ember-fabrikálta istenképek

nem segítenek, de az él

Isten mindig. Milyen furcsa és nevetséges, hogy az ember mégis inkább

hisz amazoknak, mint a Teremt

Istennek! Napóleonnak tulajdonítják a híres mondást, ami szerint

az emberek mindent elhisznek, csak ne legyen benne a Bibliában. Ma is így van ez: a szentírás
kijelentéseit kevesen fogadják el igazságul, de annál több ostobaságot és badarságot, amit mások
kitaláltak, azt meg szó nélkül el tudják fogadni. Bizony a szánalmas emberi butaságnak és beetet-
het

hiszékenységnek nincs határa!

Mai igénk ebb

l az állapotból akar minket kimozdítani: a mindent, csak pont az Isten szerete-

tét el nem fogadó mentalitást akarja jó irányba terelni. Az Istenre való nyitottságot is szeretné
szemléltetni. Azaz észrevenni, hogy míg saját dolgaink mennyire nem el

reviv

tényez

k, addig

tervei célratör

, segít

és kimunkált tervek, amik valódi jöv

képet adhatnak, és valódi segít-

séget jelentenek.

Ez az Otthon ugyan emberi terveken keresztül valósult meg és fejl

dött 10 év óta. Emberi

tervek szerint épült, emberi birtokból, kárpótlási pénzb

l és kapott pályázati támogatásból. Emberi

források és emberi kudarcok küzdelme által teremt

dött meg itt ezen a helyen. Emberi meg-

próbáltatások és nehézségek árnyékolták be megszületését, de emellett az emberi jószándék és
segít

készség is kibontakozott a megvalósulásának folyamatában. Szóval, mondhatnánk – ez itt

egy emberi épület, emberi szándékkal, emberi célokkal, emberi er

feszítésekkel és emberi odafi-

gyeléssel.

Viszont én azt hiszem, hogy ennél itt sokkal több van: túl az emberin. Hiszem, hogy ennek az

Otthonnak a 10 évvel ezel

tti megszületése és az azt megel

, és az azóta eltelt nem könny

szak áldott korszaka volt mind az Otthon, mind soproni gyülekezetünk életének. Itt valami isteni

csoda született meg: embertársaink javára, id

seink gondozására. Emberi szándékon messze

túlmutató isteni útmutatás szülte meg; emberi célok mellett isteni következmények vezéreltek
egykoron és ma is minket; emberi nehézségeken túl isteni er

próbák adtak mérföldköveket; em-

beri örömök mellett isteni el

remutatás boldogsága él e falak között. Hiszem, hogy ezért a házért

nem mi dolgoztunk és dolgozunk, hanem a Mindenható Isten hordozza, cipeli, építi, segíti ennek
az intézménynek az életét.

Hiszem, hogy azok a mondatok, amelyek egykor Ittzés püspök úr avató igehirdetésében

megszólaltak, él

gondolatok ma is, és jellemzik e helyet. Immár nem vágyként, hogy milyen is

legyen ez az Otthon, hanem tényként, megállapításként: „Pásztori szeretettel imádkozom azért,
hogy akik hosszú, fárasztó életút vége felé találnak hajlékot e falak között, azok itt testüknek nyu-
godalmat, lelküknek békességet leljenek. Els

sorban nem a ház küls

rendjében – bár ezt sem

becsüljük le –, hanem abban a szeretetben, amely ott állt az életút elején, s ott áll majd az életút
legvégén is. S tudjuk, hogy a két pont között Istenünk irgalmas szeretetének szivárványhídján ve-
zette mindannyiunk életét. S

, aki kézen fogott egykor, újra és újra megteszi a csodát. … Neki van

hatalma arra is, hogy a szeretet, az irgalom, az egymás iránti megbecsülés, a türelem, az egymás
terheit hordozni tudó felebaráti szeretet ajándékain keresztül is bizonyosságot adjon. És ez erre a
házra nézve is igaz lehet, mert meghallgatja szívünk imádságát: Maradj velünk, Urunk, mert esté-

be hajló éveiket élik itt testvéreink, s

bennük szolgálnak téged a ház dolgozói! Maradj velünk,

hogy legyen ez a ház a békesség, a nyugalom, a reménység, a nagy útra készülés háza! Nem
reménytelenül, hanem mégis-örömmel, mert te – ígéreted szerint – betérsz, és velünk maradsz.
Most és minden napon a világ végezetéig. Így legyen ez a ház, Isten Lelkének m

helye, a szolgá-

ló szeretet, a vigasztalás és a reménység háza!”

Ilyen tervekkel indultunk, egyszerre emberi, de egyszerre isteni tervekkel is. Emberi elképze-

léseinket, álmainkat az isteni tervrendszer részeként élhetjük meg. Emberi megvalósuláson túl
isten céltudatosság jeleit láthatjuk felfedezni. Mert az embert, id

set és segít

t egyaránt az Isten

hordozza. Nemcsak a terheinkhez ad er

t, hanem magára veszi terheinket. A sasszárnyon hordo-

zó Isten képér

l tartok épp most a kivonulás bibliai jelenetei során el

adást a magyar bibliaóráink

keretében – épp tegnap is. Palesztinában él egy sasfajta, amely úgy tanítja kicsinyeit repülni, hogy
alattuk repül, és ha azok elfáradnak a magasságban, akkor alájuk szállva szárnyain pihenteti meg

ket. Isten a népét mindig vezet

, t

zoszlopként és felh

ként utat mutató, el

l-hátul körbeölel

tenyéren hordó és áldással felénk hajló Isten. Isten így lehet az otthonosságunk Istene.

Emlékszem, err

l az otthonosság érzésér

l beszélt a megnyitó során a most nagybeteg So-

mogyi Edit néni, akit

l az ünnep el

tt szobájában betegágyánál kértem engedélyt, hogy idézhes-

sem (remélem, most szobájában hallgatja a tévén keresztül saját egykori gondolatait); arról szólt,
hogy hogy válik egy ilyen épület otthonná. Szavai fülembe csengenek: „Sokfel

l jöttünk, sok meg-

élt évtized van mögöttünk. Nagyon különböz

ek ezek a megélt sorsok. Egy valamiben azonban

nem különbözünk: számunkra ez a ház - minden valószín

séggel - utolsó földi hajlékunk lesz.

Ezért tehát nem mindegy, hogy otthonná tud-e válni azok számára, akik ide beköltöztek.” Remélni
tudom, hogy Isten megadja az ittenieknek az otthonosság érzését. Azoknak is, akik itt dolgoznak
és szolgálnak, azoknak is, akik itt laknak – utolsó földi hajlékukban is. Azoknak is, akik még itt lehe-
tünk, és ma megkaptuk a kegyelmet arra, hogy megérhessük ezt az ünnepi órát, és azoknak is,
akik már egy mennyei otthonból tekintenek most reánk. Mert mi úgy élünk itt, mint – ahogy azt pe-
dig már igazgató úr mondta avató beszámolójában: egy nagy család. Család, itteniekkel és
odaátiakkal.

Megvalósul tervem – mondja az Úr. Egykor Ézsaiás prófétán keresztül a Babiloni fogságból

való szabadulást hirdette Isten. Felkészítette a fogságban lév

népet a hazatérésre, és elkészítet-

ket arra, hogy újra a szent városban imádhatják majd Istenüket. Mi már tudjuk, hogy valóban

szabadítást szerzett az ÚR, és a 70 éves babiloni fogság letelt! De mivel nem egy múltidéz

tör-

ténelemórán vagyunk, ezért én sem a biblikus múltat emlegetem, hanem a prófétával együtt em-
lékezésre hívom meg testvéreimet. Mai igénk el

zményeiben kétszer is olvassuk e szót: emlékez-

zetek! El

ször így: Emlékezzetek csak és piruljatok! Másodszor pedig így: emlékezzetek az

srégi

dolgokra! Több ez mint történelmi lecke! Mint Kr. e. VI. sz-i vagy mint Kr. u. XXI. sz-i lecke! Ma
Isten el

tt kellene így megállni, ha kell, pirulva szégyenkezni, mulasztásainkat és hibáinkat meg-

vallani, ha kell, kitör

örömmel ünnepelni, hogy vagyunk, élünk, szolgálhatunk. E 10 év önvizsgá-

latra indítja a szívet.

Ha látjuk azt, hogy van miért b

nvallást tartanunk, akkor azt is megláthatjuk, hogy Isten ke-

gyelmes!

képes minket megtartani, segíteni, megszabadítani. Lehet rajongani az ilyen-olyan -

izmusokért, de amikor az ember ott van a teljes kétségbeesésében, akkor semmiféle -izmus nem
ad vigaszt. De Istenre viszont lehet építeni az életünket,

képes a félelmeinket eloszlatni. Erre az

Istenre mindig, és mindenek ellenére is úgy tekinthetünk, mint aki megvalósítja köztünk a tervét.

Gondoljunk az ószövetségi Józsefre, a vándorló népet vezet

Mózesre, a Sareptába mene-

kül

Illésre, vagy Máriára is! De gondolhatunk a gyilkos indulatú Heródesre, és azokra is, akik az

els

keresztyéneket üldözték, vagy azokra is – a történelemben nagyot ugorva – akik eleinket üldöz-

ték, és gondolhatunk azokra, akik az ötvenes években is be mertek lépni egy templomba, és vál-
lalták a nehezebb életkörülményeket hitük miatt. Szóval, mindezekben felfedezhetjük, hogy Isten
az emberért, s

t az ember ellenére is véghezviszi a tervét. És ha Istent nem lehet eltántorítani a

szeretett

l, ha

t nem lehet kizökkenteni a szabadításának megvalósításából, ha

minden esz-

közt felhasznál, hogy terve megvalósuljon, olykor még az általunk rossznak tartott dolgokat is, és
még a gonosz emberi indulatokat is fel tudja használni, nos, akkor nem tehetünk mást, mint, hogy
er

s bizalommal hisszük, hogy Isten munkálkodik mindig, mindenekben.

Terve valósult meg a kis-Jézuskában, a Golgotán, az üres sír csodás reggelén. És most

sincs terv nélkül, mert nekünk éppen úgy szükségünk van Rá, mint az évezredekkel el

bb élt em-

bertársainknak. Ha pedig terve mindenképpen megvalósul, akkor úgy kell nekünk is békességgel
és örömmel várni tervének teljesedését, akár örömökön, akár terheken keresztül munkálkodik az
életünkben az Isten.

Juhász Gyula versének soraival zárom a prédikációt:
’Nem lázadok már és nem álmodom
És nem sírok a földi romokon.
Meghaltam sokszor és nem élek én.
De mindeneknek bánata enyém.
Jöv

minden reményét ringatom,

Mint a vihart és fészket a falomb.
Így állok örök békességbe már
S az Istent várom, aki földre száll.”
Ámen.

Személyes eszközök

Bekezdések

2014. február 4 - igehirdetés (Gabnai Sándor esperes)

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek